Melyik a helyes? A tömegek szükségleteinek kielégítése vagy egy rétegigény felkeltése, speciális hozzáadott értékkel?
Ügyfeleim cégei rendelkeznek határozott vízióval, és ehhez pontos missziót, értékrendet alkottak. Olyan termékeket teremtettek, amelyeket büszkén tudnak vállalni, és amelyekre feltudták kelteni az igényt is. Jó minőségű, igényes termékek, amelyek hosszú távon oldanak meg fontos problémákat. Ugyanakkor ez az igény korlátos, és így a termékük piaca sem tud a végtelenségig bővülni.
Olyan ez mint a Michelin csillagos éttermek helyzete. Néhány évig felfutóban vannak, nagyon sikeresek, van egy réteg, akik bármikor szívesen fogyasztanak el náluk egy menüsort. Aztán a lendület alábbhagy, nem bővül a vendégkör, gyakran az derül ki, hogy ha ugyanazt a színvonalat szeretnék nyújtani, akkor ahhoz nehéz megtartani a szakembereket, a nyersanyagok minőségét, az árszínvonalat.
Minden szegmensnek megvan a maga TEMU-ja, amely alacsony minőségben, olcsón, hatalmas marketingbüdzsével képes kielégíteni tömegek szükségleteit, és ezzel nehéz helyzetbe hozza a a kisebb versenytársakat.
A vállalkozók egy része ilyenkor dönthet úgy, hogy a tömegek felé fordul. Mi kell a sokaságnak? Mire van szüksége a fizetőképes tömegeknek? Tud-e, akar-e versenyezni piacot leuraló szereplővel?
Ha a tömegigénynek engednénk mindig, akkor az Operaház már sztriptízbár lenne, a Michelin csillagos éttermek meg Mc Donaldsok.
A vállalkozók másik része inkább elfogadja, hogy számára marad a korlátos piaci rés, próbál igényt kelteni szélesebb körben, s nem enged a minőségből. Nem enged a saját víziójából, hanem töretlenül arra tart. Új termékeket fejleszt hasonlóan szűk célcsoportoknak, s ragaszkodik az általa felvázolt jövőképhez, mert szeretne jó szolgálattal pénzt keresni.