Én nem vagyok hibás. A körülmények rosszak voltak, ezért nem sikerült. Az Énvédő mechanizmusok jótékonyan védenek, de torzíthatják a valóság érzékelését.
A védekezési (énvédő) mechanizmusok vagy (el)hárító mechanizmusok megakadályozzák az„én”-t személyesen negatívan érintő, az önértékelést fenyegető, szorongáshoz, stresszhez vezető felismeréseket.
A munka világában sokan nehezen vállalnak felelősséget.
Kivéve, ha valami jól sikerült, mert akkor a többség magáénak tudja a sikert. Ilyenkor az az élmény, hogy egyszerűen „szuper vagyok”.
Amikor viszont más ér el sikert, akkor a többség nem ismeri el az illető eredményességét, hanem azt mondja: „szerencséje volt” amúgy is „könnyű neki”.
Amikor valami nem sikerül, akkor védjük magunkat a kudarctól, és nem a szuperségünk ellentéte merül fel, hanem bizony, a körülmények áldozatai lettünk. Különbenis „hülyékkel vagyunk körülvéve”, túl meleg volt, sütött a nap, miegymás.
Ha valaki másnak nem sikerül valami, akkor a korábbi szerencsefaktor kikerül a képből, és megállapítjuk, hogy ő volt a béna, meg nyilván „hülye hozzá”.