Eredményes cégutódlás

Harmincöt év alatt kicsiből közepesre növelte autószerelő cégét István. Nyugdíjba vonulását követően utódja fiatalításba, korszerűsítésbe kezdett, és nem volt rest tanácsokat kérni.

Néhány évtizede az ügyfél felhívta vonalason Istvánt, az autószerelőt. Ő felírta a hibát a kockás füzetébe, és másnap már szerelték is a Wartburgot. Később István helyett már titkárnője vette fel a telefont, kockás füzet helyett naplóba kerültek az előjegyzések, Wartburg helyett pedig Opelek és Fordok jöttek. Az autók tovább fejlődtek, de a titkárnő és a napló még sokáig maradt. Közel a hetvenhez István még „beszállt a Facebookba”, a legnagyobb unokája mutogatta neki az okostelefont. Aztán Istvánt még inkább befogták az unokák, a műhelynek pedig új gazdája lett. Veje Péter, pedig meglépte a régóta esedékes fejlesztéseket.

Immár a műhelytől távol is nyújtanak gyorsszervíz szolgáltatást, autómentést. Online is lehet időpontot kérni, beindult a webshopjuk, törzsvásárlói kártyát és partnerprogramot indítottak. Új, tágasabb épületbe költöztek, a műhely tiszta és praktikus, csak a fehérneműs hölgyek plakátjai emlékeztetnek a múlt olajos motorszagára, és kölcsönöznek férfias hangulatot. A régebbi szerelők közül néhányan nem akartak maradni, helyettük sikerült lelkes fiatalokat felvenni. Péter saját bevallása szerint sem volt egy tipikus cégvezető alkat, de szívesen kért tanácsokat, és mára beletanult. Nagy hangsúlyt fektettünk a régi ügyfelek megtartásán túl új ügyfelek megszerzésére, marketingre. A fiatalos csapat közösséggé formálására csapatépítőket szerveztünk, vagy ahogyan ők mondták, „agytágító játékokat”. A közös munka elérte célját, a folyamatokat sikerült egyszerűsíteni, bevezettük a teljesítményértékelést a munkatársak számára, akik így kisebb létszámmal hatékonyabban dolgoznak. Mivel így a bérüket is átlag feletti szintre lehetett emelni, csökken a fluktuáció is, szeretnek itt dolgozni.

Az újítások mellett Istvánról sem feledkeztünk el: nagy örömet szereztünk neki, mikor egy nevével és arcképével ellátott emléktábla került a műhely falára.

Tóth Zoltán András