Egy szervezet akkor működik igazán jól, ha benne minden munkavállaló azokat a feladatokat csinálja, amelyekhez a legtöbb hozzáadott értéket tudja tenni. Ha olyan feladatot is kell csinálnia a munkavállalónak, amelyről nem volt szó a munkakör tisztázásakor, s amelyben egyébként bevallottan nem is elég jó, hiányoznak a kompetenciái, sőt akár kifejezetten nem szereti, akkor az jelentősen csökkenti a motivációját.
Ha egy feladat elvégzésére szükség van, akkor meg kell találni, ki tudja azt a legmegfelelőbben elvégezni. Ahol kevesen dolgoznak, ott szinte biztosan olyasmit is kell csinálnia a munkavállalóknak, amelyek nem állnak közel hozzájuk.
A kérdés az, hogy ilyen feladatokkal hogyan bízzuk meg a dolgozót.
Rákényszerítjük,
szűk határidőket szabva ráerőltetjük,
megfenyegetjük, hogy ha nem végzi el rendesen, kirúgjuk.
VAGY
Időpontot egyeztetünk, s leülünk vele,
értékeljük a munkavégzését, hangsúlyozzuk a kompetenciáit,
elmondjuk, hogy miért épp rá szeretnénk bízni egy fontos feladatot,
ha segítségre van szüksége, akkor megadjuk számára, amit jogosan kér,
hangsúlyozzuk, hogy ideiglenesen kérjük meg őt, és dolgozunk a hosszú távú megoldáson,
…és – akár írásban – megállapodunk vele.
A második út nehezebb a vezetőnek, macerásabb, időt kell rá szánni, de szinte biztosan jobban és motiváltabban végzi el a feladatát így a munkavállaló.
by